Kicsit betegnek lenni még jó is lehet. Kis láz, otthon fekszel, szenvedsz, laptop az ölben, néha csak bambulsz, elalszol, teázol, szól a zene, esetleg megnézel valami bugyuta sorozatot.

S az idő csak úgy csordogál.

az egykék

Mi egykék külön csoportot alkotunk a világban.

A sztereotípiák alapján elkényeztetettek és önzők vagyunk.

De valójában sérülékenyek, rendkívül kötődősek, függő természetek (persze ebbe beletartozhatnak a sztereotipikus jellemzők is). Ha egyedül vagyunk, olyan elveszettek vagyunk. Persze önállóságot is tanultunk, sőt sokat is: gyakran játszottunk magunkban gyerekkorban, babákkal és könyvekkel társalogtunk. Látszólag vagányak és határozottak vagyunk, függetlenek (hisz kevés kooperációt tanultunk) - de ez az önállóság csak úgy működik, ha tudjuk, hogy otthon vár valaki, van, aki főz főtt krumplit, ha kicsit is begetek vagyunk, van, akinek lehet gyorsan egy smst dobni, ha szar a kedvünk. Mondhatnánk, mindenki így van ezzel - de mi, ha rossz a kedvünk, lehet, hogy a szüleinket hívjuk fel..sokkal nagyobb arányban, mint más. A szüleink pedig örülnek, és kézzel-lábbal akarnak segíteni - hisz mi vagyunk az egyetlenek nekik. Így a függés is nagyobb - annak terheivel és előnyeivel együtt.

Elveszett kis lelkek vagyunk, oh. S ez egyszerre jó és rossz is.

Persze nekem mindig is nagyon jó volt. (Más szívta az elkényeztetettségemet és hatalmas elvásásaimat:)

Néha csak úgy kipattannak a jó ötletek az agyamból, és hirtelen rendkívül elégedett leszek magammal. De csak nagyon néha. És csak a kipattanás pillanatában gondolom biztosan, hogy mily remeket alkottam. Aztán újra elfog a kétség.

De általában meg nem pattanan ki semmi - talán ez a szerencsém.

Már majdnem megittam az összes legjobb magyar bort. Úgy értem egy palackkal, 2009 egyik legjobbjából. Egy pohárral ugyan nem én ittam. De a többit én. És, ha az ember - ugye mint tudjuk - egyedül iszik, akkor sokkal jobban beüt neki.

Vagy ez csak nálam van?

Most jöttem rá, hogy ezt sohasem beszéltem meg senkivel. Másoknál is így van-ez, egyedül iszogatnak, akkor az sokkal hamarabb a fejükbe száll?

Najó, lefekszem aludni.

Olvasd már ki!

Egyedül csak én szoktam szenvedni a word verificationnel ?????

Next blog

Elkezdtem nyomogatni a next blog gombot a felsőfejlécen. Ma már olyan okos a google, hogy csak magyar nyelvű oldalakat rak be, nem úgy mint korábban. Akkor a portugáltól kezdve a francián át a lengyelig mindent kihozott, Persze az is érdekes volt. Most viszont az az érdekes, hogy mennyi különböző magyar blog van. Véletlenül rá is találtam egyre, persze csaj írjaés olyan őszinte, vagány, de frappáns, amit persze irigylek, el is mentettem bookmarknak. Találtam gimnazista miskolci lány aranyos blogját, továbbá fotósblogokat, szerelmi szenvedősöket stb. Tovább kattintva több unalmas, nem jól író, vagy csak nem annyira szimpatikus oldalra is eljutottam. De közös volt mindben, hogy magyar emberek sajátos, őszinte, énközpontú gondolatfolyamai voltak.

Valahogy furcsa, hogy ilyen sokan vannak, vagyunk, akik itt írva is élik életüket. Persze, pont én nekem kéne tudni, hogy ez ennyire így van, hisz heteket, hónapokat olvastam az internethasználatról, ennek hatásáról, virtuális világokról és blogokról. (Mint látható, ebben a blogírásban sem vagyok egyedi, hehe). Sok jól író ember van – ez is meglepett. És ez nagyon jó. Erre kéne felépíteni Magyarországot. (Persze nem úgy írnak jól. De mégis.)

Yes we can. Uh.

Az első

Az a bajom, hogy mindig más akarok lenni, mint a többiek. Egyedi, egyéni. Pedig nem vagyok az. Meg nem is értelmezhető ez a kifejezés. Mindenki egyedi és mindenki ugyanolyan. És az igyekezet a legrosszabb. Vagy jön magától, vagy nem jön. De ha akarod, akkor a legdurvább konformista leszel. Mert ha non-konformista próbálok lenni, annak az a vége, hogy azt nézem, hogy más mit csinál, és akkor ettől nekem különböznöm kell, akkor az egyfajta konformizmus. Na értitek. Borzasztó. De tényleg. Ez hálózza be az életemet. Én kis hülye.

De az elmúlt években egyre jobban a tudatába kerülök ennek, és igyekszem nem ilyen lenni. Hanem csak lenni. Nem igyekezni. Ebben segít ő is, nagyon is. Ő mindig őszinte. Tedd, ahogy érzed, ahogy akarod. Mondja. Mintha az ilyen egyszerű lenne. Mintha tudnám mit akarok. De persze, ha jobban belegondolok, tudom. És attól kezdve minden könnyű lesz és jó. Attól függetlenül, hogy egyedi-e vagy sem. Kit érdekel. Meg amúgy is.