Mi egykék külön csoportot alkotunk a világban.
A sztereotípiák alapján elkényeztetettek és önzők vagyunk.
De valójában sérülékenyek, rendkívül kötődősek, függő természetek (persze ebbe beletartozhatnak a sztereotipikus jellemzők is). Ha egyedül vagyunk, olyan elveszettek vagyunk. Persze önállóságot is tanultunk, sőt sokat is: gyakran játszottunk magunkban gyerekkorban, babákkal és könyvekkel társalogtunk. Látszólag vagányak és határozottak vagyunk, függetlenek (hisz kevés kooperációt tanultunk) - de ez az önállóság csak úgy működik, ha tudjuk, hogy otthon vár valaki, van, aki főz főtt krumplit, ha kicsit is begetek vagyunk, van, akinek lehet gyorsan egy smst dobni, ha szar a kedvünk. Mondhatnánk, mindenki így van ezzel - de mi, ha rossz a kedvünk, lehet, hogy a szüleinket hívjuk fel..sokkal nagyobb arányban, mint más. A szüleink pedig örülnek, és kézzel-lábbal akarnak segíteni - hisz mi vagyunk az egyetlenek nekik. Így a függés is nagyobb - annak terheivel és előnyeivel együtt.
Elveszett kis lelkek vagyunk, oh. S ez egyszerre jó és rossz is.
Persze nekem mindig is nagyon jó volt. (Más szívta az elkényeztetettségemet és hatalmas elvásásaimat:)
No comments:
Post a Comment